Történetem
Englert Róbert vagyok, Transzcendentális Meditáció tanár. A technikát 17 éve gyakorlom. Közgazdász diplomával rendelkezem, hat évig felsővezetőként vállalatokat irányítottam, majd 2016-ban elindultam nyugatról-keletre: Tibet, Nepál és India után Thaiföld következett, ahol megszereztem TM-tanári képesítésem.
Számomra meditálni olyan, mint lélegezni, végtelenül természetes, mély belső boldogságot és stabilitást adó energia. A TM a legkedvezőbb hatásokat és változásokat hozta az életembe, mindig a megfelelő pillanatban. Ezért döntöttem úgy, hogy ezt a semmihez sem fogható felemelő érzést szeretném megosztani mindenkivel.
Küldetésem és céljaim
Szeretném elmondani mindenkinek, hogy egy egyszerű és nagyon hatékony technika segítségével bárki jobbá teheti a saját és környezete életét. Szeretném egészségesebbé és boldogabbá tenni embertársaimat, együtt járni veletek ezen az úton, ráeszmélni, mennyivel többek és jobbak lehetünk általa. Látni, ahogy a mély spirituális tapasztalatokat keresők eljutnak a transzcendens által oda, ahová már régen vágytak.